Van valami izgalmas az interneten terjedő személyiségtesztekben: bár jelentéktelen játéknak tűnhetnek, gyakran mélyen megérintenek minket. Ha pedig a játék az ételekről szól, a felismerés még biztosabbé válik. Végtére is, az, hogy mit teszünk – vagy mit nem teszünk – a tányérunkra, ritkán dől el pusztán ízlés alapján. Minden választás mögött ott húzódik egy történet, egy családi emlék vagy egy személyes meggyőződés.
Egy nyolcvanh éves, nyugdíjas orvosnő – aki elmúlt nyolc évben egyedül élt vidéki házában – egy szívmelengető példán keresztül fogalmazta meg ezt: egy nagy kávémamája „templomi” – azt a fajtát, amelybe csipet is tesznek – készítette, azon tűnődött, hogyan árulják el apró kulináris szokásainkat, kik is vagyunk. Nézőpontja – éppúgy formált a táplálkozástudomány, mint az emlékek melegsége – arra ösztönöz minket, hogy új szemmel tekintsünk saját konyhánkra.
Miért nem csak táplálék az ételt?
Az étel sokkal több, mint a teszt üzemanyaga; szorosan összefonódik az emlékekkel, a családi hagyományokkal és a személyes identitással. Egy pörkölt illata elég ahhoz, hogy egy pillanat alatt visszarepítsen minket a gyermekkorba. Egyetlen falat desszert felidézheti annak az emlékét, aki már nincs közöttünk. Ezért azok az alapanyagok, amelyekhez vonzódunk – és azok is, sokat félretolunk –, elárulnak kulturális gyökereinkről, életmódunkról, értékeinkről, sőt még arról is, mennyire vagyunk nyitottak az ismeretlen felfedezésére.
Egy olyan világban, ahol oly sok döntés születik „automata üzemmódban”, egy alapanyag kiválasztása sokatmondó. Megmutatja, mit is keresünk az asztalnál: vigaszt, kalandot, egészséget, egyszerűséget vagy éppen közösségi élményt.
FOLYTATÁS A KÖVETKEZŐ OLDALON