Amikor a terhességem hetedik hónapjában jártam, egyik pillanatról a másikra széthullott az életem.
Még most is emlékszem, mennyire remegett a kezem, amikor elolvastam az üzeneteket a férjem telefonján. Nem félreérthető sorok voltak. Nem lehetett kimagyarázni őket. Bizalmasak, intim hangvételűek és megalázóak voltak. Elhomályosult a látásom, a szívem pedig úgy vert, mintha ott helyben beindulna a szülés.
Az árulás szinte fizikai fájdalomként csapott belém. Hirtelen jött, fojtogató és pusztító volt. Erre a férfira építettem fel a közös jövőnket. Együtt festettük ki a babaszobát. Együtt vitattuk meg a neveket. Este úgy aludtunkel,
FOLYTATÁS A KÖVETKEZŐ OLDALON
