feldolgozásában, a Felelet című sorozatban szerepelt.
Több városban is játszott
A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1980-ban végzett. Pályája során Miskolcon, Kaposváron, Győrben és Székesfehérváron is színpadra lépett.
Emlékezetes színházi szerepek fűződtek a nevéhez
A Vörösmarty Színház előadásaiban többek között Az egérfogóban, a Szentivánéji álomban és A Nibelung-lakóparkban láthatta a közönség. A Stúdió K A Danton-ügy című előadásában nyújtott Robespierre-alakításáért 2010-ben fővárosi elismerést kapott, a székesfehérvári társulat pedig elsőként neki adományozta a Vörösmarty-gyűrűt.
Generációk ismerték a tévékből is
Színházi munkái mellett sokat forgatott televíziós produkciókban. Feltűnt a Szomszédok, a Kisváros,a
FOLYTATÁS A KÖVETKEZŐ OLDALON