Ez a logika rászorultsági elvre épül. Vagyis a támogatás nem mindenki számára azonos összegű alanyi juttatás lenne, hanem azoknak adna többet, akiknek nagyobb szükségük van rá. Ez a szemlélet fordulatot jelenthet a nyugdíjpolitikai gondolkodásban. Az elmúlt években sok vita szólt arról, hogy a nyugdíjemelések és juttatások mennyire igazságosak akkor, ha százalékos alapon működnek. Egy százalékos emelés ugyanis mindig nagyobb összeget jelent annak, akinek eleve magasabb a nyugdíja, mindig az alacsony ellátásból élők arányaiban sokkal nehezebb.
A sávos SZÉP-kártya-támogatás ezzel szemben éppen fordított logikát követne: a legkisebb nyugdíjak mellett járna a legnagyobb összegű segítség. Ez társadalompolitikai szempontból azért lehet jelentős, mert az idősek között is hatalmas különbségek vannak. Nem ugyanaz a helyzete annak, aki 180-220 ezer forintból próbál megélni, mint annak, aki félmillió forint feletti ellátást kap. A támogatás célzott elosztása ezért nem az idősek megosztását, hanem a valódi szükségletek figyelembevételét jelentheti.
FOLYTATÁS A KÖVETKEZŐ OLDALON
