Tina ezt nem a fejével érezte, hanem valami belső érzékkel, amely néha felveszi azt, amit a szem még nem lát, mint például a szívdobbanások közötti csend finom változását, amely a közeledő vihart jelzi, mielőtt az első esőcseppek még a földre hullanának. Elkezdett olyan apróságokat észrevenni, amik korábban elkerülték a figyelmét – ahogy az apja hirtelen elhallgatott, amikor a költözésről beszélt, mintha az új fejezetet hirdetni szánt szavak egy olyan csapás lennének, amire nem volt felkészülve; hogyan lépett be anyja egy nap a szobába, meglátott egy csomagolt bőröndöt, majd megdermedt az ajtóban, mintha ennek a tárgynak a látványa, amelynek a szabadság jelképének kellett volna lennie, emlékeztetné valamire, amit régen megpróbált eltemetni az emlékezetében; hogyan váltottak pillantásokat a szülei, azt gondolva, hogy a lányuk nem veszi észre, de Tina mindent látott.
FOLYTATÁS A KÖVETKEZŐ OLDALON
