Valamikor teljesen természetes volt, hogy ezeket itthon gyártjuk
Talán ez mutatja legjobban, mennyit változott az ország ipara. Korábban fel sem merült külön kérdésként, hogy egy hétköznapi zománcos lábas honnan érkezik, mert volt hozzá magyar gyár, magyar dolgozó és több évtizedes hazai gyártási háttér. Most pedig egyik pillanatról a másikra történelmi időbe kerül mindez. Ha a bonyhádi gyártás véget ér, akkor egy olyan korszak zárul le, amelyben a magyar háztartások egyik legközönségesebb tárgyát még egy több mint százéves hazai üzemben készítették.
Van még belőle otthon? Talán most már ne dobd ki olyan könnyen
Nem azért, mert egyik napról a másikra múzeumi ritkasággá válna minden piros bonyhádi lábas. Hanem azért, mert mostantól egészen más történetet hordoz: egy olyan magyar gyárét, amely 115 évig működött, majd végül nem tudta tovább folytatni. Ha van még egy régi zománcos fazék a kamrában, vagy a nagymamától örökölt piros edény a szekrény mélyén, könnyen lehet, hogy most először nézel rá úgy, mint valamire, amit már nem lehet ugyanúgy pótolni. A bonyhádi gyár redőnye ugyanis nemcsak egy üzemen ereszkedik le: vele együtt lezárul a hagyományos magyar zománcedénygyártás 115 éves története is.
FOLYTATÁS A KÖVETKEZŐ OLDALON
